2013. október 24., csütörtök

Honnan is származunk valójában?

Honnan származik az ember? Vagy egyáltalán az élet? Mi célból létezünk ezen a világon? Gondolom szinte mindenki feltette már valaha az életet során magának ezeket a kérdéseket, de teljes mértékben kielégítő választ nem hiszem hogy bárki is talált már ezekre a kérdésekre, és azt hiszem én sem adhatok ilyet.

Darwin óta tudjuk, hogy az ember egy evolúciós folyamat végeredménye, vagy inkább csak egy állomása, mivel ez a folyamat még a mai napig zajlik és változtatja a Föld élővilágát. De ez az elmélet is csak az első egysejtűekig visz vissza az élet gyökerének a keresésében, pedig ezek a parányi élőlények, mikroorganizmusok is valahonnan keletkeztek. A Föld nem úgy alakult ki, hogy már élet volt rajta. De akkor mégis miből lett az élet?

Lehetséges-e hogy pusztán csak az atomok és molekulák egyfajta csoportosulása, vegyülete megmozduljon majd szaporodni, sokasodni kezdjen? Valószínűleg így történt a kezdetekben, de nem a Földön. Ma a tudósok azt gondolják, hogy az élet magja egy, a világűrből a Földbe csapódott aszteroidán érkezett hozzánk. Azt is egy lehetséges opciónak tartják, hogy valójában az élet a Marsról származik, nem a Földről. Ez alapján a gondolat alapján mi is mind marslakók vagyunk. Úgy gondolom, hogy ez egy igazán érdekes felvetés, még akkor is ha nem feltétlen igaz.

Ha nem a Földön alakult ki az élet, akkor lehetséges lenne, hogy akár egy másik, földszerű bolygó is kapott a meteorok által széjjelhordott "életszállítmányból"? Szerintem igen, és ez az ötlet hozzájárulhat a földön kívüli civilizációk kereséséhez. De valóban meg akarjuk keresni az "idegeneket"? Véleményem szerint hasznos, ha kutatjuk a csillagokat, keresünk más világokat, civilizációkat, mert ez közelebb vihet minket az élet értelmének a megtalálásához, viszont az, hogy kéne-e ilyen civilizációkkal kapcsolatot létesíteni már egy más, sokkal megosztóbb kérdés. Mindenképpen fel kéne mérni a kapcsolatteremtés előtt, hogy az adott földönkívüliek jelentenek-e fenyegetést ránk nézve. Ha az effajta veszélynek csak egy apró nyoma is felmerül, jobb ha csendben maradunk és reméljük, hogy ők nem találnak meg minket.

Rendkívül érdekes témának tartom az élet eredetének a kutatását, ezért remélem, hogy a mai eszközökkel még közelebb tudunk majd kerülni a saját eredetünk megértéséhez.

10 megjegyzés:

  1. Nagyon érdekes témát választottál. A második részéhez lenne hozzáfűzni valóm, mivel én se tudok többet, mint te, vagy akárki más az élet pontos kialakulásáról. Szerintem teljesen biztos, hogy létezik élet a Földön kívül, hiszen több helyen találtak már erre utaló jeleket(Mars, meteorok). Továbbá már több olyan bolygót is találtak, ami abban a sávban van, mint a mi bolygónk, tehát elviekben kialakulhatott rajta az élet(persze sok más feltétel mellett pl. víz). Az már más kérdés, hogy létezik-e civilizáció máshol. Én ebbe nem vagyok biztos, bár a nagy számok törvénye miatt lehetséges, hiszen hatalmas a világegyetem. Minden esetre nem egyszerű dolog az egész, mivel a mi technológiánkkal, már csak a Naprendszer szélére kerülés egy emberi élet hosszával vetekedne. Szóval hiába találunk meg valamit messze, egyáltalán nem biztos, hogy esélyünk van tenni bármit is.

    VálaszTörlés
  2. Rengeteg filozófus foglakozott, foglalkozik az élet értelmével. Szerintem nincs értelme ezen gondolkodni. Még ha van is valami cél amit ez emberiségnek el kéne érnie, akkor jönne a következő kérdés: És az miért kell. Én úgy vagyok vele, hogy vannak jó, nagyon jó dolgok az életben, ezeket élvezni kell, azzal kell foglalkozni amit szeretsz, és jól élted az életed.

    Az viszont, hogy miképpen keletkezett az élet nagyon érdekes és misztikus téma. Én teljesen el tudom képzelni, hogy úgy mond "véletlen" lett az élet, akárcsak némely találmány vagy étel.

    (tetszik a háttered)

    VálaszTörlés
  3. Remek kérdéseket tettél fel az elején és egy igen érdekes témához jutottál el velük a végére. Viszont azt írtad, hogy az evolúció még most sem ért véget. Bár ez igaz, viszont szerintem nem haladunk olyan ütemben, ami igazán fellendíthetné az életet akár a tudományok terén is, véleményem szerint pont a földönkívüli élet felfedezése! Hiszen egy új civilizációval való érintkezés rengeteg új ismeretet szolgáltathat nekünk amivel, még akár az evolúció csúcsát is elérhetnénk, persze nem csak a saját bolygónk határain belül.

    VálaszTörlés
  4. Szerintem is rendkívül érdekes témát választottál. De én helyedben írtam volna az élet Bibliai eredetéről is, mert szerintem még ezt tartják sokan valószínűnek, bár sok embernek, főleg a tudósoknak ez nem tetszik, mivel nincs semmi valóságalapja.
    Abban mindegyik vélemény közös, hogy az élet nem csak úgy lett, hanem valamiből kialakult vagy valami adta, hozta. Ha kutatjuk az eredetét, az csak hasznos lehet nekünk, mert akkor például sok eddig gyógyíthatatlan betegségre gyógymódot találhatunk, és akár mi is teremthetünk majd életeket.
    Én is remélem, hogy ezzel a mai fejlett technikával hamarosan megtudjuk az élet eredetét, mert ez szerintem mindenkit érdekel.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó a témaválasztás, szerintem már mindenki eljátszott azzal a gondolattal hogy honnan is származik az élet és mi célból alakult ki. Nagyon jól leírtad a gondolataidat, de írhattál volna több elméletről is, mert ott van a bibliai eredet is amit még mai is sokan elfogadnak. Az viszont szerintem 100%-ig biztos hogy valahol máshol is van élet az univerzumban, mert már találtak a Marson is arra utaló jeleket hogy ott élhettek kisebb élőlények és több bolygóról állították már hogy akár ott is létrejöhetett élet, mert hasonlít a Földhöz.
    Remélem mihamarabb választ kapunk erre a kérdésre, mert ez elég sok embert foglalkoztat.

    VálaszTörlés
  6. Ez a téma valamennyire mindenki számára érdekes, mert a természetes kíváncsiság miatt mindenki tudni szeretné, hogyan is jött létre valójában.Viszont lehet, hogy ahogy egy macska sosem tudná felfogni, hogy miért fagy meg a víz télen, úgy egy ember sem azt, hogy miért létezik.A választ viszont keresni kell, mert egyfajta értelmet adhat az életnek.

    VálaszTörlés
  7. Jó a témaválasztás, és szépen el is gondolkoztattja az embert, hogy honnan eredhetünk, hogyan kerültünk ide és mi keresni valónk van itt? Figyelnek-e minket, vagy arra várnak, hogy mi találjukmeg őket? Ezek mind jó kérdések, csak sajna nincs rá pontos válasz.
    A másik prrobléma, hogy az ember úgy gondolkozik, hogy amit nem ismer, attól fél de mégis kiváncsi rá. Igy legtöbbször, amikor nem ért valamit az ember, próbálja megindokolni - gabonamezők, repülő "csészealj" ami lehet, hogy csak egy zacsi volt egy fára akadvaés a többi ilyen - és ezek annyira nagy figyelmet kapnak, hogy nem mindig veszik észre, ha sántit valami.
    De ha belegondolok, biztos hogy vannak intelligens élőlények, hisz még nem látogattak meg minket:)

    VálaszTörlés
  8. Capote Truman Streckfus Persons néven született New Orleans-ban, 1924. szeptember 30-án. Szülei négy éves korában elváltak, ezután anyja rokonaihoz került. Magányos gyermekként már az iskola megkezdése előtt megtanult írni olvasni. Ezen gyerekkori évek alatt ismerkedett meg szomszédjával, Harper Lee-vel, akivel életreszóló barátságot kötöttek. 1933-ban anyjához költözött New Yorkba. Anyja ekkor már második férjével, Joseph Capote kubai származású textilkereskedővel élt, ekkor vette fel a Truman García Capote nevet. 11 éves korában kezdett komolyan foglalkozni az írással, kezdetben a Trinity School, majd a St. Joseph katonai iskola diákja. 1939-ben a Connecticut állambeli Greenwichbe költöztek, itt Capote a helyi gimnáziumban folytatta tanulmányait; több írása jelent meg az iskolai újságban. 1942-ben visszaköltöztek New Yorkba, Capote középiskolai tanulmányait a Dwight Schoolban fejezte be.

    VálaszTörlés
  9. Capote Truman Streckfus Persons néven született New Orleans-ban, 1924. szeptember 30-án. Szülei négy éves korában elváltak, ezután anyja rokonaihoz került. Magányos gyermekként már az iskola megkezdése előtt megtanult írni olvasni. Ezen gyerekkori évek alatt ismerkedett meg szomszédjával, Harper Lee-vel, akivel életreszóló barátságot kötöttek. 1933-ban anyjához költözött New Yorkba. Anyja ekkor már második férjével, Joseph Capote kubai származású textilkereskedővel élt, ekkor vette fel a Truman García Capote nevet. 11 éves korában kezdett komolyan foglalkozni az írással, kezdetben a Trinity School, majd a St. Joseph katonai iskola diákja. 1939-ben a Connecticut állambeli Greenwichbe költöztek, itt Capote a helyi gimnáziumban folytatta tanulmányait; több írása jelent meg az iskolai újságban. 1942-ben visszaköltöztek New Yorkba, Capote középiskolai tanulmányait a Dwight Schoolban fejezte be.

    VálaszTörlés
  10. Capote Truman Streckfus Persons néven született New Orleans-ban, 1924. szeptember 30-án. Szülei négy éves korában elváltak, ezután anyja rokonaihoz került. Magányos gyermekként már az iskola megkezdése előtt megtanult írni olvasni. Ezen gyerekkori évek alatt ismerkedett meg szomszédjával, Harper Lee-vel, akivel életreszóló barátságot kötöttek. 1933-ban anyjához költözött New Yorkba. Anyja ekkor már második férjével, Joseph Capote kubai származású textilkereskedővel élt, ekkor vette fel a Truman García Capote nevet. 11 éves korában kezdett komolyan foglalkozni az írással, kezdetben a Trinity School, majd a St. Joseph katonai iskola diákja. 1939-ben a Connecticut állambeli Greenwichbe költöztek, itt Capote a helyi gimnáziumban folytatta tanulmányait; több írása jelent meg az iskolai újságban. 1942-ben visszaköltöztek New Yorkba, Capote középiskolai tanulmányait a Dwight Schoolban fejezte be.

    VálaszTörlés